Jó sok idő kimaradt az utolsó bejegyzés óta. Robogtak a napok: munkahely, gyerekek, decemberi teendők. Jelentkezések mindenfélére Franciaországban. Második fordítás: Gemenc, az árterek világa. És aztán történt egy csoda: belépett valaki a télbe a semmiből, váratlanul. De előreszaladtam… Szeretnék elmesélni három történetet. 1. 17-18 éves vagyok, kijárogatok a Kamaraerdő melletti kis tisztásra a közelünkben, olvasni,… Tovább »

Hát, azok vannak. Első perctől, persze. Leginkább azt érzem, hogy van ez az abszurd vágyam, vagy kényszerítő érzés bennem, hogy el kell mennünk, ami mint aprócska láng pislákol lelki szemeim előtt: érdekes módon hiába jönnek fuvallatok, csak nem akar kialudni. Kitart.  Egyik fuvallat azt susogja: nem fogod bírni, mennyi intézni-, elrendezni való, amikor még az itthoni… Tovább »

És akkor arról, hogy miért. A gyerekeim nemsokára felnőnek… Sára már kirepült, hatalmas űrt hagyva maga után. Kapott, amit kapott, jót-rosszat. És most elkezdtem sírni… Itt ülök a szobájában, a falon az ő képei, az ő kiírásai. Nincs erőm leszedni őket, pedig tudom, hogy visszaút már nincs. Éli az életét, van munkája, párja, saját mindennapjai…. Tovább »

Egy hét telt el azóta, hogy megírtam ezt az előző blogindító bemutatkozást Bihari Viki íráskurzusán. Azóta nem történt sok minden, legalábbis semmi olyan, ami előrevinne. Illetve leadtam az első filmfelirat-fordításomat: Örök tél, Szász Attila filmje. Nem sok pénz, de mégis valami, remélhetőleg lesz legalább kettő havonta. Aztán írtam egy provokatív posztot Facebookon, megosztom itt is. … Tovább »

Nem tudom, merjem-e leírni azt, amire készülök. Annyira bizonytalan még minden, és rettegek, hogy nem lesz az egészből semmi. És ha lesz is, hogy fogom, hogy fogjuk bírni… De mégis… Talán ha leírom, könnyebben megvalósul. Szóval kivettem hét és fél hónap fizetés nélküli szabadságot, 2018 január másodikán kezdődik. Hónapok óta nyúznak a gyerekek, összesen hárman,… Tovább »