Második

Egy hét telt el azóta, hogy megírtam ezt az előző blogindító bemutatkozást Bihari Viki íráskurzusán. Azóta nem történt sok minden, legalábbis semmi olyan, ami előrevinne. Illetve leadtam az első filmfelirat-fordításomat: Örök tél, Szász Attila filmje. Nem sok pénz, de mégis valami, remélhetőleg lesz legalább kettő havonta. Aztán írtam egy provokatív posztot Facebookon, megosztom itt is. 

“Rohadt migráns

No, kedves barátok és ismerősök, körvonalazódik a nagy terv: migránsok leszünk Franciaországban. A rosszabbik fajtája, alig merem leírni: gazdasági bevándorók. Megyek, és elveszem a franciák munkáját. Háború elől nem menekülünk, csak munkahelyi és iskolai feszültségektől, de azért az se kutya. A fő szempont: szeretném, ha megtanulnának a gyerekek franciául, mint én. Ez kint sokkal könnyebb lesz. És most van itt a megfelelő pillanat, ezt biztosan érzem. Fél évnyi kaland… De kemény lesz, az biztos. Voltam már migráns, pontosan tudom, milyen az.
Nemsokára blog, à suivre…”

Egyszerűen belém bújt egy kis ördög, és azt súgta: beszélj a tervedről és közben adj egy fricskát a migráns-pánikos ismerőseidnek. Nagyon kíváncsi voltam a reakciókra. Legtöbben sok sikert kívántak és dicsértek a bátorságomért, egy valaki kezdett volna vitázni, hogy mi is a migráns. Egy kolléganőm Messengeren fejtette ki a véleményét, kioktatóan,  mert addigra átállítottam a posztot úgy, hogy csak a közeli ismerősök lássák. Hogy én miért is nem vagyok igazi migráns. 

Igazából megerősíteni akartam magamat, hogy így hangosan kimondom a plénum előtt, mi a tervem. Valójában iszonyúan meg vagyok rémülve, képes leszek-e erre az egészre. Sok hirdetésre jelentkeztem: house-sitting, olcsó albérlet. Ami rémisztő: csak egy helyről érkezett válasz, az is elutasító. Pedig nagyon klassz albérleteket találtam, nem is drágán. És Nizza, vagy a környéke körvonalazódik. Valamiért azt érzem, az lehetne a jó választás. Hiszen Romain Gary anyja is odavitte a fiát Lengyelországból, és lám, mi lett belőle… Ezenkívül viszonylag közel van. És ott van a Földközi tenger…

Voltam Nizzában, egy reggelen. Forró kakaót ittam ott, és croissant-t ettem, majd kiültünk a tengerpartra. Előző éjjel indultunk Párizsból egy bérelt autóval, öcsémmel, Gáborral és Frankkal, a barátommal. Gábor barátnőjét készültünk felkutatni Ventimigliában. A hajnal a hegyekben ért minket, sziklásak voltak és teljesen csupaszok. Holdbéli tájat láttam magam körül, ahogy elvonultam pisilni. 21 éves voltam. Nagyon furcsa nyár volt. Rettenetes. Azt hittem, vége az életemnek. Valami véget is ért akkor, rádöbbentem, hogy a fizikai, illetve látható világ mennyire illuzórikus és hogy nem tudok Isten és válaszok nélkül élni. De Nizza, a reggeli tengerpartjával egy rövid pihenőt adott nekem a félelemmel, istenkereséssel zajló ámokfutásomban. És a kép belém égett.