Jó sok idő kimaradt az utolsó bejegyzés óta. Robogtak a napok: munkahely, gyerekek, decemberi teendők. Jelentkezések mindenfélére Franciaországban. Második fordítás: Gemenc, az árterek világa. És aztán történt egy csoda: belépett valaki a télbe a semmiből, váratlanul. De előreszaladtam… Szeretnék elmesélni három történetet.
1. 17-18 éves vagyok, kijárogatok a Kamaraerdő melletti kis tisztásra a közelünkben, olvasni, néha énekelgetni. Saint-Exupéry-t olvastam épp, a Citadellát. Volt ott egy eszmefuttatás Istenről (meg kellene keresni az oldalt), mikor az író levezeti, hogy Isten nem rabszolga, aki parancsra teljesíti a kéréseinket, és ha jelet kérnénk Tőle, az is teljesen rendben van, hogy megtagadja. Isten hatalmasabb nálunk, megfoghatatlan, és ez így van jól. Teljes mértékben egyetértettem, és azt gondoltam, hiába kérném Őt, hogy jelként szálljon rám egy katicabogár, úgysem fog, és ez így van jól. Hazamentem, átöltöztem a szobámban otthoni ruhába, lementem a nappaliba. Később, amikor visszamentem, a székre levetett ruhámon volt egy katicabogár… Azóta tudom, hogy azért számíthatok arra, hogy Isten időnként kacsint egyet rám: figyel, és szeret. És humora is van.
2. Nyár végén olvastam valahol egy interjút, amit Peller Mariann készített egy angyalokat látó nővel. Elhangzott, hogy az őrangyalaink alig várják, hogy kérjük őket, hogy segítsenek. Maguktól nem szabad nekik, csak kérésre. És hogy kérjünk bátran jelet tőlük. És hogy nagyon szeretik a fehér tollakat. Épp a városba mentünk Anyuval és Fannival egy bórkostolóra, aznap mentünk volna Algériába, és csak hogy mégis legyen aznap valami különleges. Augusztus 27-e volt. Szomorú voltam… A nyár sok csalódást hozott, és az, hogy nem mehettünk végül Algériába a legnagyobb volt közülük. Na, küldj valami jelet, Te Őrangyal, gondoltam, és akkor legyen fehér toll. Pár perccel később megláttam egy gyönyörű hófehér pihés tollat a földön, és amint felemeltem a tekintetemet, kis fénymásolt feliratot láttam a falra ragasztva, franciául. “J’existe.” Létezem. Leírhatatlan, amit éreztem.
3. Ősszel, azaz októberben megint rosszul végződött egy kapcsolatom. Nem tartott sokáig, két-három hétig, de volt bennem remény, és nehéz volt újból csalódni. Egy 5 ritmus meditáción voltam, ami igazából szabad táncot jelent, nagyon ajánlom, igazi terápia. Szóval magával ragadott a tánc, a zene, és egy kis lámpás vonzott újra és újra. Mozdulataimmal eltáncoltam, hogyan vonz ez a fény, milyen fájdalmas az eltávolodás tőle, és milyen öröm a közeledés. Aztán jött a lassú, “csend” zene: Sigur Rós: Vaka. Én feküdtem a földön, transzállapotban. És megfogalmaztam a kérésemet. A könyörgésemet… Nem tudok már bízni magamban, az érzéseimben. Nem tudom, mikor, hogyan lehetnék szerelmes fájdalom nélkül, a megfelelő személybe. Hát vegyék át tőlem a döntést, az irányítást: Isten, az Őrangyalom, vagy bármilyen égi ügyintéző. Mutassák majd meg, ki az, akinek valóban átadhatom magamat. A jel pedig legyen… mi is… legyen egy fehér galamb. Tökéletesen éreztem, hogy kapcsolat jött létre, és hogy figyelmesen meghallgattak.
És aztán december 12-én János váratlanul betoppant. Ahogy megláttam, megdobbant a szívem. De nem repkedett körülöttünk fehér galamb, és amikor viccesen kértem, hogy mondjon nekem egy madarat, még 5 próbálkozáson belül sem hangzott el a galamb szó… De mivel egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz, arra gondoltam: minek is nekem az égi jel? Elég, ha a szívemre hallgatok, szép ez, bármi is lesz a vége. Már arra gondoltam, megelőlegezem magunknak a jelet, és veszek valamit Karácsonyra, amin galamb van, fehér. De sehol sem találtam semmit. Aztán eljött a tegnap reggel, és én megpillantottam véletlenül Dani asztalán egy fehér galambos festményt. Gondoltam, hogy az én ajándékom lesz, és totálisan lebegő állapotba kerültem… Aztán a fa alatt megkaptam. Gyönyörű, csillagos égen repülő galamb. Aztán, hogy biztosra menjenek odafentről: Fannitól kaptam egy csodaszép bögrét. Fehér galambbal. Akkor már majdnem sírtam…
Szóval, Istenem, Őrangyalom, Égiek… Köszönöm.
Hogy mi lesz Franciaországgal, munkával stb. nem tudom. De azt, hogy János velem lesz, azt már igen. Januártól szabad leszek, de már nem egyedül.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: